Miserend Szent Bertalan templom:
hétfő-péntek: reggel 7.00 és este 18.00 órakor
szombat: reggel 7.00 órakor
vasárnap: délelőtt 10 és este 18.00 órakor
Minden hónap 13-án az esti misét a Szent Erzsébet templomban tartjuk!
A város főterén, a Szent Bertalan téren áll a hatalmas, monumentális csarnoktemplom, a környék legnagyobb temploma .A 13. században már templom állt ezen a helyen, ez lényegesen egyszerűbb volt a mainál, erről tanúskodik az 1301-ben kelt oklevél. 1320-ban Csák Máté fölgyújtatja a templomot, újjáépítését Szécsényi Farkas Tamás fedezte. A 15. században alakították át gótikus csarnoktemplommá, belsejét hatalmas, gótikus ablakok világították meg. A torony, eredetileg a déli oldalon a hajó közepénél állt. A templomot többször átépítették, utoljára 1732-ben. A török offenzívák alatt a többször leégett. 1741-ben elbontották és helyén 1746 és 56 között felépült a mai, barokk templom a korábbi falak helyenkénti meghagyásával, átépítésével. Monumentális tornyai két részletben készültek el, az északi 1772-73-ban, a déli 1815-ben. A templomot 1917-ben ismét tűzvész pusztította. 1922-ben épült újjá Nagy Virgil építész tervei szerint.
A templomra jellemző a széles főhomlokzat, az egymástól szokatlanul távol eső tornyok hatása. A háromszintes, órapárkányos, 30 méter magas, vaskos tornyokat az 1917-es tűzvész óta sátortető fedi. A szentély fölött, a főgerincen pedig a gótikus eredetű huszártornyot láthatjuk. A templom három harangja közül a legnagyobb 2450 kg-os a bal (északi), a másik kettő (785, 551 kg) harang a jobb oldali (déli) toronyban függ. Egységes, barokk belseje lenyűgöző hatású, gazdagon díszített, cseh süvegboltozattal fedett, kétoldalt karzat húzódik, melyet a barokk átépítéskor lakítottak ki. Ezzel a templom befogadóképessége megduplázódott (3000 főre). Főoltárképe Szent Bertalan vértanúságát ábrázolja, Krannowetter Gábor festette 1773-ban, a festmény a római Szent Bertalan templom oltárképének másolata. A Mária mennybevétele-oltár XVII. században készült. Többi oltár és a szószék XVIII. századi. A templom különleges ritkasága a szentély déli oldalán álló gótikus bronz keresztelő medence a XV. századból. A déli oldalkapunál egyszerű emlékharang áll az 1917-es tűzvész emlékére.